A német törvényhozás elfogadta a Holopullus törvényt, aminek értelmében az ipari körülmények között legyilkolt kiscsirkék szenvedésének kétségbevonása vagy jelentéktelen színben történő feltüntetése öt évig terjedő börtönbüntetéssel súlytható.
A javaslatot egy híresen erőszakos kisebbség, a PETA nemzetközi állatjogvédő szervezet dolgozta ki, majd valahogy meggyőzték a német képviselőket, hogy jobb lesz, ha megszavazzák a szólásszabadság korlátozását. Vezetőjük nagy előrelépésnek nevezte a törvényt. "A jog már a csirkék oldalán van, a kés még nem." - mondta.
Az ügyben Angela Merkel is nyilatkozott: "Természetesen továbbra is bárki ehet országunkban csirkét, de közben gondoljunk az ipari körülmények között elpusztított milliónyi életre! Egy perc néma csend, egy kis emlékezés a KFC bödön előtt a keserves kínok között elhullott tollas hősökre, akik nélkül nem élvezhetnénk a Sanders ezredes által válogatott 11 fűszer és gyógynövény ínycsiklandó ízét. Azt hiszem, aki képtelen erre, azt nyugodtan sittre vághatjuk Németországban."
A törvény ellen egyedül egy idős libertárius emelte fel a hangját, azonban a jogszabály kihirdetésének napján épp áramszünet volt a kórházban, így működő művese híján hamar elhalálozott a 97 éves polgárjogi harcos.
A terrormédia üdvözli a véleménynyilvánítás lehetőségeinek újabb korlátozását, mert tudja, hogy tömeggyilkosság és sült csirke van, volt és lesz is, amíg ember él a Földön, mert szeretjük ezeket a dolgokat. Szeretjük, ami a gyárban a szárnyas jószágokkal történik, és szeretnénk, ha a szomszédunkkal is ugyanez történne, majd elvehetnénk a plazmatévéjét, és megerőszakolhatnánk a jó testű 18 éves lányát. Ilyenek vagyunk, és aki annyira hülye, hogy ezt nem látja, majd rájön a börtönben egy-két év alatt.
