A Fekete Mókusőrs nevű szélsőséges szervezet tartott felvonulást pár napja Tatárszentgyörgyön. Az ország népe és a vezető közjogi méltóságok egyszerre ébredtek rá a kőkemény valóságra: a kommunista-nácik már a spájzban vannak.
A Fekete Mókusőrs nevű szervezet a Kekon Liga (Keresztény-Kommunista Nacionalisták Ligája) militáns szárnyához tartozik. A liga radikális elképzeléseiről vált hírhedté, többek között arról, hogy a nemzeti vagyon kollektivizálásával szorítaná ki a kommunistákat a gazdaságból. Terveik között szerepel a vallásos ateizmus felszámolása is, ezért a vallásos ateisták magyar püspöke IV. Tóta többször is kiátkozta már őket. A Mókusőrs legradikálisabb célja talán mégis az, hogy a szervezet szeretné végleg kiírtani a parlagfüveket. "Aki parlagfüveket akar kaszálni, az előbb-utóbb embereket is fog." - nyilatkozta ezzel kapcsolatban Lendvai Ildikó, aki azt is hozzátette, hogy az allergiás embereknek meg kell tanulniuk együttélni a parlagfüvekkel. A parlagfüvek ellen egyre növekvő gyűlölettel szemben több közjogi méltóság is felemelte a hangját, például a parlament zavartalan papírzsebkendő ellátásáért felelős kormánybiztos.
Tatárszentgyörgy cigány lakossága körében óriási félelmet keltett a szabályos menetoszlopban vonuló Mókusőrs. Többen jelezték, hogy a rengeteg sörhas láttán napokig nem tudtak zsíros ételeket enni, némelyek pedig infartussal és villanyborotvával álmodtak.
Független elemzők szerint a Mókusőrs hosszú távon veszélyt jelent a rendőrségre is, ami eddig monopolhelyzetben volt a kenőpénzszedő erőszakszervezetek piacán. Más elemzők szerint a Mókusőrs pusztán egy ügyes marketingfogás, amivel a Kekon Liga egyszerre tehet szert nagyobb nyilvánosságra, és anyagi többletbevételre is.
Sólyom László nyilatkozatban ítélte el a politikai tőkecsinálás efféle militáns formáját: "Amikor barátaimmal a nyolcvanas évek végén két hosszúlépés között lefektettük a Lakitelki Köztársaság alkotmányos alapjait még nem gondoltuk, hogy ez megtörténhet. Fekete ruhás férfiak, testükkel konvex sokszöget alkotva, dobszóra masíroznak közterületen. Masíroznak, és közben fölöslegesen koptatják bakancsuk lassan-lebomló gumiból készült talpát. Pedig ezek a férfiak napelemet is szerelhetnének a Sándor palota tetejére! Ezúton szeretném minden felelősségteljesen gondokodó magyar ember figyelmét felhívni arra, hogy ha hetente csak két alkalommal mosnánk fogat, jelentősen csökkenthetnénk a természetbe ömlő szennyvizek vegyszertartalmát."
Az SZDSZ szóvivője szerint mindez csak fedőtörténet a Mókusőrs valódi céljának elleplezésére, ami nem más, mint Mildred Bellin, a híres zsidó szakács klónozása, akinek a segítségével mérgezett flódnival árasztanák el a világot.
A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezte a salgótarjáni, 28 éves Kovács F. Máriát (Mari nénit, ahogy a környék ismerte). Vádolják több rendbeli csalásért, kisebbségek ellen elkövetett erőszakért, gyűlöletszításért, hivatalos személy elleni erőszakért, valamint a nyomozóhatóság félrevezetéséért. A tárgyalás jövő szerdán lesz, de szerencsére valahol már írják az ítéletet, hogy végre rács mögé kerülhessen a szörnyeteg. A gonosztevő lebuktatását egyik éber állampolgárunknak, Kolompárné Gáspár Esztellának köszönhetjük. Az ő gyermekét is bántalmazta Mari néni. "Az úgy volt, hogy Lacikát kihívta Matekból felelni."- mesélte Esztella- " Én ezt mindig is diszkriminatívnak tartottam, hogy általános iskola harmadik osztályában még mindig kell matekot tanulnia Lacikának, főleg hogy idén múlt el tizennégy. Na mindegy, Lacika, aki gyengéd lélek, arra gondolt, hogy mielőtt felírja a táblára, hogy mennyi nyolcszor négy, szóval előtte még megsimogatja Mari néni terhes pocakját, hogy örüljön neki a baba. Persze, Mari néni, ez a rasszista állat, rögtön pofán verte az én kisfiamat, ahelyett, hogy értékelte volna a simogatást. Nekem itt lett elegem az egészből, szóltam az